Ütőhangszeres kurzus

2023. január 28-án, 10.00-19.30 Zenei képzésünk januári napját is megnyitjuk az érdeklődők számára. Ezen a napon betekintést nyújtunk a közel-keleti ütőhangszeres tudásátadási metodikákba, megtanulunk néhány ütéstechnikát, és ritmust.A megtanultakat variálva, örömdobolásra serkentő módszerekkel jutunk el az örömzenélés flow élményéig, majd utólag rátekintünk, hogyan történt mindez. Segítséget adunk, beszélgetünk arról, hogy mindez hogyan illeszthető be hatékonyan …

Folytatódik a zenei képzés

Folytatódik a Waldorf Pedagógiai Intézet zenei képzése, melyre elsősorban zenetanárokat és osztálytanítókat várunk. A hároméves képzés egyéves tematikai blokkokból épül fel, melyekhez évente lehet csatlakozni. Ebben a tanévben a harmadik képzési évet kezdjük meg, melyre várjuk az újabb jelentkezőket.  Képzésünk gyakorlatorientált, mely során segítséget nyújtunk a Waldorf-iskolában végzett zenei munkához (ritmikus rész, énekóra, ünnepek, színdarabok…). …

Műhelymunka a tizenkét érzékről

A Waldorf Pedagógiai Intézetben 2022. október 25-én tartja a tizenkét érzékkel kapcsolatos műhelymunkáját Kökéndy Ákos. A tizenkét érzék az egyik legizgalmasabb téma a Waldorf-pedagógiában. Az érzékek megfelelő ápolása a születéstől a halálig rendkívül fontos, miközben egyre nehezebbnek találjuk ezt a feladatot. Az újszülötteknél, az óvodában, az iskolában, de a munkahelyeken is fokozottan kell figyelni arra, …

Agyagozás műhelymunka alsó- és középtagozatban

Gát Balázs kurzusai a Közép-Budai Waldorf Iskolában Idén is lehetőség lesz egy egész napos alkalommal gyakorlati és elméleti tudást szereznetek ahhoz a nemes feladathoz, hogy bevigyétek az agyagot és az agyagozást az osztályba, és egy jól használható metodika mentén formázzatok a gyerekekkel. Úgy dolgozunk, ahogy a gyerekekkel fogtok, közben elhangzanak az instrukciók, belső képek, alapvető …

Műhelymunka a kamaszkorról

A Waldorf Pedagógiai Intézetben október 10. – 13. között vendégünk lesz Stuttgartból Christoph Johannsen és Albrecht Hüttig, akikkel a kamaszkor pedagógiai kérdéseiről fogunk beszélgetni. A műhelymunka minden hazai tanár számára nyitott, mindenkit szeretettel várunk Solymáron. Jelentkezni az alábbi ŰRLAP kitöltésével lehet. A műhely óráinak időpontjai: Mitől lesz korszerű a pedagógiánk? Átmenet a középtagozatból a felső tagozatba Október 11-én 16:30-tól ezzel …