Ütőhangszeres kurzus

Zenei képzésünk decemberi napját megnyitjuk az érdeklődők számára. Ezen a napon betekintést nyújtunk a közel-keleti ütőhangszeres tudásátadási metodikákba, megtanulunk néhány ütéstechnikát, és ritmust.A megtanultakat variálva, örömdobolásra serkentő módszerekkel jutunk el az örömzenélés flow élményéig, majd utólag rátekintünk, hogyan történt mindez. Segítséget adunk, beszélgetünk arról, hogy mindez hogyan illeszthető be hatékonyan a Waldorf iskolai mindennapokba (zeneórák, …

Folytatódik a zenei képzés

Folytatódik a Waldorf Pedagógiai Intézet zenei képzése, melyre elsősorban zenetanárokat és osztálytanítókat várunk. A hároméves képzés egyéves tematikai blokkokból épül fel, melyekhez évente lehet csatlakozni. Ebben a tanévben a harmadik képzési évet kezdjük meg, melyre várjuk az újabb jelentkezőket.  Képzésünk gyakorlatorientált, mely során segítséget nyújtunk a Waldorf-iskolában végzett zenei munkához (ritmikus rész, énekóra, ünnepek, színdarabok…). …

Műhelymunka a tizenkét érzékről

A Waldorf Pedagógiai Intézetben 2022. október 25-én tartja a tizenkét érzékkel kapcsolatos műhelymunkáját Kökéndy Ákos. A tizenkét érzék az egyik legizgalmasabb téma a Waldorf-pedagógiában. Az érzékek megfelelő ápolása a születéstől a halálig rendkívül fontos, miközben egyre nehezebbnek találjuk ezt a feladatot. Az újszülötteknél, az óvodában, az iskolában, de a munkahelyeken is fokozottan kell figyelni arra, …

Agyagozás műhelymunka alsó- és középtagozatban

Gát Balázs kurzusai a Közép-Budai Waldorf Iskolában Idén is lehetőség lesz egy egész napos alkalommal gyakorlati és elméleti tudást szereznetek ahhoz a nemes feladathoz, hogy bevigyétek az agyagot és az agyagozást az osztályba, és egy jól használható metodika mentén formázzatok a gyerekekkel. Úgy dolgozunk, ahogy a gyerekekkel fogtok, közben elhangzanak az instrukciók, belső képek, alapvető …

Műhelymunka a kamaszkorról

A Waldorf Pedagógiai Intézetben október 10. – 13. között vendégünk lesz Stuttgartból Christoph Johannsen és Albrecht Hüttig, akikkel a kamaszkor pedagógiai kérdéseiről fogunk beszélgetni. A műhelymunka minden hazai tanár számára nyitott, mindenkit szeretettel várunk Solymáron. Jelentkezni az alábbi ŰRLAP kitöltésével lehet. A műhely óráinak időpontjai: H: 11.00-13.00, 14.00-16.00 K: 8.40-10.40, 11.00. – 13.00, 14.00-16.00. 16:30 – 18:00 nyilvános előadás SZ: …

Kisfilmek a Waldorf-tanárképzésről

A közelmúltban leforgattunk két filmet, az egyik arról szól, hogy miért remek dolog erre a képzésre járni, a másik pedig arról, hogy milyen a képzés felépítése.Fogadjátok szeretettel először az ízelítőt, majd a teljes változatot! A Waldorf Pedagógiai Intézet hallgatói és tanárai személyes, mély viszonyt ápolnak a tanítással. Izgalmas hallani, hogyan vallanak munkájukról, azokról a lehetőségekről …

Intenzív napok a tavaszi szünetben

A tavaszi szünetben újra intenzív napokat tartunk a tanárképzésen. Egy-egy napra lehet jelentkezni, ahol tapasztalt tanárok adnak bevezetést egy-egy területbe. Ebben a tanévben már ez a harmadik ilyen sorozatunk, az előző szünetekben is remek munka folyt. Most fizikával, kémiával, ásványtannal és extra lessonnel foglalkozunk. A gombra kattintva olvashatók a napok részletes menete, a jelentkezési űrlapok …

Osztálytanító alapképzés indul

A Waldorf Pedagógiai Intézetben 2022. szeptemberétől nappali tagozatos Waldorf-osztálytanítói alapképzés indul. Olyan érdeklődők jelentkezését várjuk, akikben van  gyermekek iránti szeretet,  kapcsolatteremtő képesség,  bátorság a kérdések feltevéséhez,  megismerési szándék,  erő az önképzéshez, önfejlesztéshez,  rugalmasság  nyitottság Rudolf Steiner antropozófiájára A képzés részleteiről és a jelentkezés módjáról a gombra kattintva tudhat meg mindent.

Nyílt napok a tanárképzésen

Szeretnéd megismerni a Tanárképzésen zajló munkát? Érdekel a Waldorf-pedagógia? Szeretettel várunk nyílt napjainkra! Ezeken a napokon olyan foglalkozásokon vehetsz részt, melyek a képzés során is várnak rád, bemutatkozó előadásunkon megismerkedhetsz a különböző képzések jellegzetességeivel, a fórumon pedig minden kérdésedre választ kaphatsz. 2022. január 8., szombat, 10:00 – 13:00 2022. január 29., szombat, 10:00 – 13:00 …

Csatlakozás a posztgraduális képzéshez

Posztgraduális levelező képzésünk februárban indítja új félévét. Felszabadult öt hely a kurzuson, ezekre a helyekre pótjelentkezéseket elfogadunk. Elsősorban olyan jelentkezőket fogunk felvenni, akik már aktív tanárai Waldorf-iskoláknak. A jelentkezés módja: fényképes önéletrajz motivációs levél és a pedagógusi diploma másolatának elküldése a info@wapi.hu e-mail címre. Jelentkezési határidő: 2021. 12. 31. További információkért iratkozzon fel hírlevelünkre!