Iskolai konfliktuskezelés – alapozó kurzus

Balassa Ágnes és Vekerdy Dániel kurzusa

Balassa Ágnes

Iskolai konfliktuskezelés

A kurzus során a konfliktusok természetét, az egyénre és a kapcsolatra gyakorolt hatását tekintjük át, ezen kívül konkrét példák és helyzetgyakorlatok segítségével mélyülünk el az iskolai konfliktusok megértésében. Ajánljuk mindazoknak, akik tanárként, iskolai döntéshozóként, szülőként akarják megalapozni tudásukat ezen a területen, nyitottak az önmegismerésre és magabiztosabban szeretnének részt venni az iskolai kapcsolatokban óhatatlanul megjelenő konfliktusokban.

A kurzust Balassa Ágnes és Vekerdy Dániel vezeti, és egy péntek délutáni és szombat egész napos élő műhelymunkából áll. Az élő jelenléti műhelymunka a solymári Waldorf Pedagógiai Intézetben lesz.

A kurzus bevezetést ad az elméleti alapokba, emellett gyakorlati példákon keresztül mélyíti el a konfliktusok megértését, egyúttal a konfliktuskezeléshez szükséges készségek fejlesztését.

 

Az élő műhelymunka felépítése

    péntek délután 14.45-19.00

    szombaton 10.45-18.00

    A foglalkozások között rövid szünetek, illetve szombaton egy hosszabb ebédszünet lesz.

    A kurzus során a következő kérdések lesznek a középpontban, a gyakorlati példák a résztvevők igényeihez fognak igazodni:

    A konfliktus milyen hatással van az egyénre és milyen törvényszerűségek figyelhetőek meg az egyedi esetekben. Milyen hatással van a konfliktushelyzet az Én-re és hogyan változik közben a gondolkodás, az érzés és az akarat. Hogyan befolyásolják személyiségjegyeink konfliktusmegoldási módszereinket és ezek tudatosítása hogyan segítheti a sikeres konfliktuskezelést.

    A konfliktus milyen hatással van a kapcsolatra és ennek során milyen lépések különíthetőek el. Milyen folyamaton mennek végig a konfliktusban érintettek és hogyan változik kapcsolatuk. A különböző konfliktushelyzetekben melyik segítség ad igazi támogatást és milyen ösztönök vagy megszokások vezetnek tévutakra.

    A konfliktusok során jól alkalmazott kommunikációs technikák hogyan segíthetik a megoldás megtalálását. Hogyan nézzünk rá saját iskolai konfliktushelyzeteinkre különböző perspektívából.

    A kurzust elvégzők a következő területeken nyernek jártasságot:

    • értik a konfliktusok főbb jellemzőit, és a konfliktuskezelés lehetőségeit
    • tudatosabban lépnek fel a tanárokkal, diákokkal és szülőkkel kapcsolatos konfliktushelyzetekben 
    • növekvő mértékben tudnak együtt dolgozni kollégáikkal konfliktushelyzetekben
    • fejlődik önismeretük
    • gyakorlatra tesznek szert a konfliktuskezelés során használható segítő kommunikáció terén

    A kurzust sikeresen teljesítők felnőttképzési tanúsítványt kapnak.

    A kurzus időpontjai:

    2026. február 20.(péntek) 14.45-19.00

    2026. február 21. (szombat) 10.45-18.00

    Helyszín:  Waldorf Pedagógia Intézet

    A kurzus ára 20.000 Ft.

    A banki átutaláshoz szükséges adatok:

    Waldorf Pedagógiai Intézet       10402135-50515757-87691006

    Megjegyzés: Konfliktuskezelés + Saját név

    .

    A képzés helyszíne:

    Waldorf Pedagógiai Intézet

    Solymár, József Attila u. 41.