06-30 752-31-77 info@wapi.hu

Vekerdy Dániel

vekerdy dániel

2003 óta tanít Waldorf középiskolában (először a Fóti Waldorf Iskolában, majd mellette óraadóként a Gödöllői Waldorf Iskolában) biológiát és kémiát (és egy kicsit matematikát és informatikát). Fóton két osztályt végigkísért, mint mentor (osztályfőnök), közben elvégezte a Waldorf-tanárképzést és az állami közoktatási vezetőképzőt. Fóton részt vett a mandátumrendszer kidolgozásában és bevezetésében, valamint az iskola vezetésében is. 

Az alakulásától kezdve aktív részese volt a Göllner Mária Reginális Waldorf Gimnáziumot megalapító Kezdeményező Kör munkájának, majd 2013-tól az elindult iskola tanára és igazgatója lett. Az iskolában sok közös munkát folytatnak a pedagógia megújításán, hogy hogyan feleljen meg az iskola a mai kor kihívásainak.

Más Waldorf iskolák munkáját segíti előadásokkal, tanári kollégiumokkal való közös munkával és konfliktuskezelési tréningekkel. Rendszeresen tart előadásokat a solymári tanárképzésen, valamint szülői köröknek.

2021 óta a posztgraduális tanárképzés egyik szervezője. Aktívan részt vesz a Waldorf pedagógiáról folytatott diskurzusokban (szaktanári műhelyek, iskolák gyűlése, képzések kollégiuma).