Kedvcsinálónak álljon itt néhány részlet Vekerdy Tamás előszavából:
„Több, mint tíz éve olvassuk Waldorf-körökben (és azon kívül is) Tolnai Antal jóvoltából Charles Kovacs : Mitológia és történelem című olvasókönyvét, amit ugyan 11 éveseknek szánt, de – hála istennek! – szülők és tanárok is olvassák.
És most itt az új könyv, A felfedezések kora – történelmi olvasókönyv 13 éveseknek. Lehet, hogy ez még jobb, még izgalmasabb – könnyedségében még csodálatra méltóbb? Világossá válnak olyan összefüggések is, amelyeket – bár a téma érdekelt és olvastunk is róla – eddig nem ismertünk. …Remek történetek világítanak be az egyéni élet utakba, sorsokba – melyek a korszakokat formálták…
Csak az tud így, ilyen, a korszakokba bevilágító, átvilágító erővel mesélni, egyszerű, de minden apró részletben pontosan kidolgozott képekben, aki az elmondottaknál nem csak sokkal többet tud, de ezt a tudást úgy tudta magáévá tenni, hogy világos látása az ő számára is, és hallgatója (olvasója) számára is élvezet. Ez az öröm sugárzik át a szövegen, ezért letehetetlen, mint a legjobb regény.”
Tolnai Antal pedig a következőt fűzte az elkészült könyvhöz:
„Nagy élmény, amikor az ember volt diákjaival találkozhat. Amikor május elejére két volt osztályunk diákjai találkozót szerveztek az iskolában, boldogan mentünk Klárival, és örömmel láttuk, milyen sokan eljöttek. Jó volt hallgatni, milyen szeretettel beszélgetnek a „régi szép időkről”, a sok-sok élményről. Szívet melengető érzés volt hallgatni, hogy nemcsak a jól sikerült kirándulások, túrák maradtak meg szép emlékként kedves, volt tanítványaink lelkében, hanem a tananyagra, a tanulásra is szívesen emlékeztek vissza. Jó volt hallgatni, hogy mennyit jelentettek a versek, a dalok, az egyes tantárgyak, az egyes tanárok. Nekem különösen jól esett, hogy az angol mondókákon, dalokon kívül még a görög és latin versekre is emlékeztek. Az pedig igazán megfogott, amikor azt mondták, hogy valahányszor a könyvespolcukra néznek, és a szemük megakad a görög mitológiáról és történelemről szóló Charles Kovacs könyvön, újra és újra melegség tölti el a szívüket, hogy milyen sok élményben is volt részük az ötödik osztályban, és hogy milyen jók is voltak azok az olvasmányok. Nagyon örülök, hogy Charles új könyve, „A felfedezések kora”, ami a hetedikeseknek szól, odakerülhet az ötödikes olvasókönyv mellé, mert ennek a könyvnek is ott a helye minden gyermek könyvespolcán… (TA)”
A könyvet a „Török Sándor” Waldorf-pedagógiai Alapítvány adta ki és árusítja.
Ára: 2800 Ft. 20 darab fölött: 2500 Ft
Megrendelhető:
waldorf-kepzes@t-online.hu