Kovacs, Charles

Felfedezések kora

„Több, ​​mint tíz éve olvassuk Waldorf-körökben (és azon kívül is) Tolnai Antal jóvoltából Charles Kovacs : Mitológia és történelem című olvasókönyvét, amit ugyan 11 éveseknek szánt, de – hála istennek! – szülők és tanárok is olvassák.
És most itt az új könyv, A felfedezések kora – történelmi olvasókönyv 13 éveseknek. Lehet, hogy ez még jobb, még izgalmasabb – könnyedségében még csodálatra méltóbb? Világossá válnak olyan összefüggések is, amelyeket – bár a téma érdekelt és olvastunk is róla – eddig nem ismertünk. …Remek történetek világítanak be az egyéni élet utakba, sorsokba – melyek a korszakokat formálták…
Csak az tud így, ilyen, a korszakokba bevilágító, átvilágító erővel mesélni, egyszerű, de minden apró részletben pontosan kidolgozott képekben, aki az elmondottaknál nem csak sokkal többet tud, de ezt a tudást úgy tudta magáévá tenni, hogy világos látása az ő számára is, és hallgatója (olvasója) számára is élvezet. Ez az öröm sugárzik át a szövegen, ezért letehetetlen, mint a legjobb regény.” „Több, mint tíz éve olvassuk Waldorf-körökben (és azon kívül is) Tolnai Antal jóvoltából Charles Kovacs : Mitológia és történelem című olvasókönyvét, amit ugyan 11 éveseknek szánt, de – hála istennek! – szülők és tanárok is olvassák.
És most itt az új könyv, A felfedezések kora – történelmi olvasókönyv 13 éveseknek. Lehet, hogy ez még jobb, még izgalmasabb – könnyedségében még csodálatra méltóbb? Világossá válnak olyan összefüggések is, amelyeket – bár a téma érdekelt és olvastunk is róla – eddig nem ismertünk. …Remek történetek világítanak be az egyéni élet utakba, sorsokba – melyek a korszakokat formálták…
Csak az tud így, ilyen, a korszakokba bevilágító, átvilágító erővel mesélni, egyszerű, de minden apró részletben pontosan kidolgozott képekben, aki az elmondottaknál nem csak sokkal többet tud, de ezt a tudást úgy tudta magáévá tenni, hogy világos látása az ő számára is, és hallgatója (olvasója) számára is élvezet. Ez az öröm sugárzik át a szövegen, ezért letehetetlen, mint a legjobb regény.” Vekerdy Tamás

Ár: 2800 HUF
Mennyiség:
Copyright www.maxx-marketing.net